üdvösségi aggodalom: Az ember mint szabad, bontakozó lény keresi az üdvösséget, s ez akkor is így van, ha az üdvösség mint termfölötti állapot Isten ajándéka. Az ajándékot ui. szabadon el kell fogadni és az életben fölhasználni, kamatoztatni. A végső cél elérésében tehát az együttműködés is közrejátszik. Abban viszont az ember megéli saját gyarlóságát, s annál inkább értékeli a kegyelem adomány jellegét. A Szentírás és a hagyomány hangoztatja az előkészület szükségességét a megigazuláshoz (D 798, 814). Igaz, hogy ez az előkészület is a segítő kegyelem fölhasználásával történik, de benne van a szabad emberi együttműködés. Abban biztosak lehetünk, hogy Isten megadja a szükséges kegyelmet, de abban nem, hogy mi azt tudatosan fölhasználjuk, hiszen a kísértés kívülről és belülről jelentkezik. Azonkívül a megigazult ember sem mondhatja, hogy már megerősödött a kegyelemben, azért neki is imádkozni és küzdeni kell, hogy legyőzze a kísértéseket és kitartson a jóban. A Szentírás ezekre utal, amikor fölszólít, hogy üdvösségünket félelemmel és rettegéssel munkáljuk (Fil 2,12; 1Kor 10,12; Zsid 12,29). Ez nem az Istenbe vetett bizalom hiánya, hanem éppen a bizalom és a kérés állandó megújítása. G.F.

LThK V:163.